KÖZÖSSÉGI RENDEZVÉNYEK – CARAMEL

  1. szeptember 24-én 13 órakor vendéget várva gyülekeztünk az iskola udvarán. Tele voltunk izgalommal, pedig tudtuk, hogy ki fog érkezni hozzánk hamarosan. A sorakozóhelyen egy mini koncertterem került berendezésre, padokkal, székekkel, hangosító berendezéssel.

Egyszer csak megjelent a „színpadon” egy vidám figura, aki bohóckodva, viccelődve köszöntötte a közönséget. Ő volt Carlo, a show-man. Rövid felvezetés után bejelentette a koncert főszereplőjét, Molnár Ferenc – Caramelt. A művészt ismertük a televízióból, úgy is, mint énekest, és úgy is, mint tehetségkutató műsorok zsűri tagját és mentorát. Nagyon örültünk, hogy élőben is láthattuk emberközeli, szimpatikus egyéniségét. Már az első szavaiból kitűnt, hogy nagyon szereti a gyerekeket, és nagyon hamar közel tud kerülni hozzájuk. Először elénekelt néhányat legismertebb számaiból, amiket a közönség (mi) együtt énekeltünk vele. Aztán beszélgetni kezdett a gyerekekkel. Nagyon okos, bölcs dolgokat mondott el nekik úgy, gyereknyelven, hogy meg is értették. Beszélt a tanulás, a szorgalom, a kitartás fontosságáról ahhoz, hogy valaki a céljait elérje az életben. Minden szavával szinte nevelte őket. A beszélgetés után még következett egy-két szám, mialatt táncolt is a közönség. A mini koncert végén ugyanolyan közvetlen hangnemben köszönt el, mint ahogyan az elején megérkezett. Szívesen hallgattuk volna még!

Szita Luca: „Az eddigi programok közül őt vártuk a legjobban. Jó volt vele együtt énekelni.”

Bogdán Brigitta: „Beszélgettünk is vele. Azt mondta, jónak lenni jó, és hogy a tanulás nagyon fontos. Igaza van.”

Androsics Eszter: „Társa, Carlo is nagyon kedves volt. Neki köszönhetjük, hogy lefényképezkedhettünk vele.”

Bogdán Brigitta Noémi: „A számait nagyon szeretjük. Tarthatott volna tovább is a koncert.”

Orsós Jázmin: „Jó volt élőben látni. Nagyon kíváncsi voltam rá, hogy milyen igazából.”

Nagy Lilla: „Nagyon jó volt! A Zsírsirály is király volt!”

Szita Kitti: „Jó volt, hogy itt volt, és megosztotta velünk ezeket a dalokat!”

Bogdán Fatima: „Nagyon tetszett. Nemcsak a dalai, hanem maga az ember is!”

KÉTHELY-KÖZÖSSÉGI RENDEZVÉNYEK-CARAMEL1 KÉTHELY-KÖZÖSSÉGI RENDEZVÉNYEK-CARAMEL2 KÉTHELY-KÖZÖSSÉGI RENDEZVÉNYEK-CARAMEL3 KÉTHELY-KÖZÖSSÉGI RENDEZVÉNYEK-CARAMEL4 KÉTHELY-KÖZÖSSÉGI RENDEZVÉNYEK-CARAMEL5 KÉTHELY-KÖZÖSSÉGI RENDEZVÉNYEK-CARAMEL6 KÉTHELY-KÖZÖSSÉGI RENDEZVÉNYEK-CARAMEL7