PÁLYAORIENTÁCIÓ PANKOTAY PÉTER ÉS RUZICSKA LÁSZLÓ

A kéthelyi diákok izgalommal telve várták az innovatív iskola program keretén belül szervezett következő rendezvényt, a közösségi program első előadását, melyre 2015. május 26-án került sor.

Pankotay Péter és Ruzicska László színművészek érkeztek hozzánk rendhagyó színházi műsorral. Közvetlen, vidám stílusukkal hamar sikerült a gyerekek kezdeti feszültségét oldani. Néhány pillanat alatt még a kamaraszínházi előadásnál is bensőségesebb világba cseppentünk. Ruzicska művész úr dala a színészek életébe, mindennapjaiba repített bennünket. Aztán a magyar operettjátszás egyik legnépszerűbb Kálmán-dallamát, Mondd meg, hogy imádom a pesti nőket! hallhattuk Pankotay Péter feledhetetlen előadásában. A vidám hangulatot tovább fokozta a Ruzicska László által hozott Heltai-vers, A modell, melynek jópofa sorait a színészmesterség minden eszközével teletűzdelve adott elő művész úr. Persze a siker mindannyiszor óriási volt, hatalmas tapssal jutalmazták a diákok.

Rövid szervezés után, melyben Ruzicska művész úr alakította az igazgatót, részeseivé váltunk a színház kulisszák mögötti életének, olyan világba kaptunk betekintést, amelyet hétköznapi színházlátogató nem élhet át. Megismerkedhettünk egy színi előadáshoz vezető úttal, belebújhattunk a színfalak mögött sürgő-forgó emberek szerepébe: díszletező, kellékes, világosító, hangosító, fodrász, súgó. Sőt egyik diákunk kipróbálhatta a színészmesterséget is.

Néhány rövid próba, instrukciók után a Légy jó mindhalálig című musical egy jelenete elevenedett meg a tanteremben. A kibontott pakkja felett szomorkodó Nyilas Misit (Takács András 6. osztályos) vigasztalta a Nagy urat alakító Pankotay művész úr. A jelenetből megtudhattuk, hogy a felnőttek világa sem olyan boldog, mint amilyennek a kisdiák elképzeli: a legjobb gyereknek lenni. A fergeteges bemutatót kitörő taps kísérte.

Az előadást a két művész közösen előadott Az élet szép című dala zárta.

A gyerekek nagyin jól érezték magukat a délután folyamán..

Mika Anna – „Nagyon jó volt a két színész előadása. Külön tetszett, hogy bennünket is bevontak. Bemutatták, hogyan működik a színház. Még autogramot is kértem. Máskor is eljöhetnének.”

Nikula Eszter – „A színészettel kapcsolatos előadás érdekes és vicces volt. Megtudtuk, hogy mennyi ember munkájára van szükség az előadás létrejöttéhez. A Légy jó mindhalálig című történetből adtak elő egy részletet. Mi is szerepeltünk, mint segítők. Énekeltek is sokat. Nekem nagyon tetszett.”

Hodorics Domonkos – „A két színész beszélt a színházról, az ott folyó munkáról. Közben énekeltek és táncoltak, úgy, hogy minket is bevettek. A végén autogramot is kérhettünk tőlük. Nekem nagyon tetszett, mert vidám volt és vicces.”

Léránt Boglárka – „A két színész előadása nagyon jó és vicces volt. Eljátszottak egy részletet a Légy jó mindhaláligból, és közben mi voltunk a segítőik. Sokat tapsoltunk, a végén autogramot is kaptunk.”

KETHELY_PALYAORIENTACIO_1_1 KETHELY_PALYAORIENTACIO_1_2 KETHELY_PALYAORIENTACIO_1_3 KETHELY_PALYAORIENTACIO_1_4 KETHELY_PALYAORIENTACIO_1_5 KETHELY_PALYAORIENTACIO_1_6 KETHELY_PALYAORIENTACIO_1_7 KETHELY_PALYAORIENTACIO_1_8